Fekete Péntek és Hálaadás – A globalizáció gyökértelensége
Tele vannak a kereskedelmi tévék a fekete péntekes akciókkal. A neoprotestáns és globalista közösségek pedig hálaadási vacsorát hirdetnek. De vajon tud-e a magyar társadalom bármilyen szinten is viszonyulni ezekhez a fogalmakhoz?! Úgy néz ki, hogy tud, csak éppen nem a hagyományok és a kultúra talaján.
A hálaadás ünnepe aligha honosítható meg, hiszen történeti szinten az amerikai telepesek és az indián törzsek közötti baráti gesztus megünneplése… melyet tulajdonképpen a bűntudat erősít fel napjainkban, hiszen a hálaadás mára átavanzsált egyfajta bocsánatkérő ünneppé az (elsősorban XIX. századi) indián népirtás emlékétől fojtogatva. A fekete péntek pedig a hálaadás utáni első bolti nyitva tartás, a karácsonyi roham kezdete, tehát szintén teljesen értelmezhetetlen magyar környezetben.
A globalizáció legkórosabb és legkárosabb jellemzője a gyökértelenség. A kulturális hegemónia – vagyis az USA fogyasztói társadalma – rengeteg olyan szokást hintett el, ami ilyen vagy olyan módon befogadóra lelt hazánkban is, szervesen vagy szervetlenül. Szerves beépülés alatt azt értem, hogy például a Halloween egy teljesen azonosulható ünnep, két okból. Egyfelől maga a Mindenszentek itthon is eleve hagyományos ünnep volt, és a Halloween szokásai sem idegenek a magyar népszokástól (beöltözésünk van farsangkor és busójáráskor, és csokoládét osztogatnak Húsvétkor) Így nem csoda, hogy idén már töménytelen mennyiségű Halloween-party közül válogathatunk. Szervetlen beépülés például a Starbucks. Egy olyan országban, ahol a szocializmus előtt világraszóló kávé kultúra volt, századfordulókor minden sarkon kávézó – nem pedig 4-es 6-os söröző állt – életidegen a túlárazott gyorséttermi kávé, de a Starbucks marketing ereje és a kávézói kultúra módszeres leépítése legyőzte a hagyományokat.
Értelemszerűen a hálaadás és a fekete péntek is életidegen. Kinek adnánk hálát? Történelmi ízléstől függően a korai avaroknak, Szvatopluknak vagy a suméroknak és a szíriuszi ősanyának? A szüreti bálnak volt itthon tradíciója, ám mára ez sem piacképes. Akkor miért lehet eladni itthon a hálaadást és a fekete pénteket? Mert ez sem más, mint a globalizáció "rezsiharca". Nem kulturális, spirituális vagy érzelmi töltése van ezeknek a hagyományoknak, az egyetlen érvényes narratíva a fogyasztásé. Azért fogadjuk be sorra készségesen a különböző azonosulhatatlan ünnepeket, mert a szeretetnyelvünk lekorlátozódik a fogyasztásra. Csak az a tiéd, amit magadba teszel vagy magadat teszed bele. Röpködnek az akciók, lehet költeni, pörög a GDP, és látszólag emelkedik az életszínvonal is egy kisidőre. Közben pedig az emberek nagyobbik része azt sem tudja, hogy Pünkösdkor miért lehet egy nappal tovább otthon tespedni, pusztán azért mert a Szentlélek nem hoz matchboxot a kiscipőnkbe, és még egy jót okádni se lehet két zabálás és pálinkázás között.
MZ
