Fekete Péntek és Hálaadás – A globalizáció gyökértelensége

Tele vannak a kereskedelmi tévék a fekete péntekes akciókkal. A neoprotestáns és globalista közösségek pedig hálaadási vacsorát hirdetnek. De vajon tud-e a magyar társadalom bármilyen szinten is viszonyulni ezekhez a fogalmakhoz?! Úgy néz ki, hogy tud, csak éppen nem a hagyományok és a kultúra talaján.

A hálaadás ünnepe aligha honosítható meg, hiszen történeti szinten az amerikai telepesek és az indián törzsek közötti baráti gesztus megünneplése… melyet tulajdonképpen a bűntudat erősít fel napjainkban, hiszen a hálaadás mára átavanzsált egyfajta bocsánatkérő ünneppé az (elsősorban XIX. századi) indián népirtás emlékétől fojtogatva.  A fekete péntek pedig a hálaadás utáni első bolti nyitva tartás, a karácsonyi roham kezdete, tehát szintén teljesen értelmezhetetlen magyar környezetben.

A globalizáció legkórosabb és legkárosabb jellemzője a gyökértelenség. A kulturális hegemónia – vagyis az USA fogyasztói társadalma – rengeteg olyan szokást hintett el, ami ilyen vagy olyan módon befogadóra lelt hazánkban is, szervesen vagy szervetlenül. Szerves beépülés alatt azt értem, hogy például a Halloween egy teljesen azonosulható ünnep, két okból. Egyfelől maga a Mindenszentek itthon is eleve hagyományos ünnep volt, és a Halloween szokásai sem idegenek a magyar népszokástól (beöltözésünk van farsangkor és busójáráskor, és csokoládét osztogatnak Húsvétkor) Így nem csoda, hogy idén már töménytelen mennyiségű Halloween-party közül válogathatunk. Szervetlen beépülés például a Starbucks. Egy olyan országban, ahol a szocializmus előtt világraszóló kávé kultúra volt, századfordulókor minden sarkon kávézó – nem pedig 4-es 6-os söröző állt – életidegen a túlárazott gyorséttermi kávé, de a Starbucks marketing ereje és a kávézói kultúra módszeres leépítése legyőzte a hagyományokat.

Értelemszerűen a hálaadás és a fekete péntek is életidegen. Kinek adnánk hálát? Történelmi ízléstől függően a korai avaroknak, Szvatopluknak vagy a suméroknak és a szíriuszi ősanyának? A szüreti bálnak volt itthon tradíciója, ám mára ez sem piacképes. Akkor miért lehet eladni itthon a hálaadást és a fekete pénteket? Mert ez sem más, mint a globalizáció "rezsiharca". Nem kulturális, spirituális vagy érzelmi töltése van ezeknek a hagyományoknak, az egyetlen érvényes narratíva a fogyasztásé. Azért fogadjuk be sorra készségesen a különböző azonosulhatatlan ünnepeket, mert a szeretetnyelvünk lekorlátozódik a fogyasztásra. Csak az a tiéd, amit magadba teszel vagy magadat teszed bele. Röpködnek az akciók, lehet költeni, pörög a GDP, és látszólag emelkedik az életszínvonal is egy kisidőre. Közben pedig az emberek nagyobbik része azt sem tudja, hogy Pünkösdkor miért lehet egy nappal tovább otthon tespedni, pusztán azért mert a Szentlélek nem hoz matchboxot a kiscipőnkbe, és még egy jót okádni se lehet két zabálás és pálinkázás között.

MZ

http://444.hu/2016/11/15/1-masodpercre-felvillano-paks-reklamokkal-mossa-at-az-agyadat-a-tv2

Miért veszélyes a 444.hu-féle kommunikáció? Tulajdonképpen azért, mert az újságírást lealjasították a kommentelés szintjére. Valódi tartalmat nem közölni, oknyomozásról szó nincs, csak hangulatkeltő, tematizáló kommenteket jelentetnek meg, felhergelve a véleményszektájukat. Csak a kattintás és a habzó szájú anyázás elérése a céljuk. Informatív a cikk? Nem. Félinformációkat, sokszor téves információkat közölnek.

Ebben az esetben egy olyan törvényre és olyan véleményekre hivatkoznak, amik egyáltalán nincsenek összhangban a valóság történéseivel. A reklám, amit közöltek nem minősülhet szubliminálisnak, mert abszolút alkalmas az észlelésre. Azonos ideig mutatják a képet, mint a Harcosok Klubja híres jelenetében a péniszt? Nem. Ez egy teljes mértékben felfogható, értelmezhető hirdetés. Illegális? Nem. Etikátlanabb, mint a kereskedelmi televíziók bármely más produktuma, ami meghazudja a valóságot? Nem. Etikátlan? Igen.  De a marketing az esetek túlnyomó részében etikátlan. Nem informatív, az érzelmekre hat, így az sem tudati szinten dolgozik, amikor egy telefont az életérzéssel akarnak eladni.

Számít ez a 444.hu-nak? Nem. Nem valós kritika éri így a kormány kommunikációját vagy atomenergia népszerűsítését, csak egy újabb példa a tartalmatlan károgásra és a vitakultúra hiányára. A kormány kommunikációja, a kereskedelmi TV módszerei és az atomenergia ilyen mértékű hegemóniája igenis ezer ponton támadható, de erre a 444.hu mégis képtelen, a szerzők a  saját kommentelői minősíthetetlen verbális nívóján és  valódi közlési igény nélkül teljesítenek médiamunkát. Mi ez, ha nem a kereskedelmi tévék és a kormánypropaganda polarizált digitális verziója? Ez csak a szemközti véleményszekta hörgő, ösztöni  bömbölése.

MZ

A Fidesz kormány eddig sosem látott mélységekbe süllyedt az utóbbi egy évben kommunikációs szempontból. Orbán azzal vádolja a Jobbikot, hogy “Brüsszel oldalán áll” – Aki nincs velünk, az ellenünk van (sic!) – Vonát pedig egyszerűen lebuzizta Terry Black, ezzel egyszerre felkorbácsolva a homofób és a homofóbfóbok indulatait. TRIGGERED.

Hogyan aljasulhat el egy kormánypárt annyira, hogy egy adott témában (migráns kérdés) potenciális szövetségesét inkább megsemmisíteni próbálja, mint leülni vele tárgyalni?! Hogyan fordulhat elő az, hogy ezek után még a habonyi gépezet vasfogai kezdik el irgalmatlanul rágni a Jobbikot, és minden oldalról, a legalávalóbb módszerekkel lejáratni és alaptalanul pocskondiázni a pártot?!

Sosem voltam Jobbik szavazó, de az elmúlt hetek történései egyszerűen felháborítóak, és kötelességemnek érzem, hogy magam is kiálljak mellettük. Jelenleg, a már eltiport baloldal csak biodíszlet a politika színpadán, és most megindult a kormánypárti csörte a legnagyobb rivális, a Jobbik ellen.

 Természetesen nem vitára kell gondolni! Nem diskurzusokra, de még csak nem is a parlament falain belül mérnek csapást csapásra az ellenzéki párton! Ehhez a bulvár médiát használják fel. A 888.hu, a 444.hu vérszegény (ám nem kevésbé visszataszító) ikertestvére, és a habony produkció többi végletekig ízléstelen médiuma össztűz alá vette a Jobbik politikusait. Miután az antiszemitizmust jó ideje nem lehet felróni a pártnak, és nem alakulnak ki balhék a párttagok körül (Hélótag*i, Szegedi Csanád, Gárdisták), jobb híján az örökzöld slágert vették elő habonyék, a bulvárt. Hónapok óta megy a turkálás Vonáék magánéletében, megcsalások, kurvázás és most buzizás.

 Mindez egy hitvány celebtranszvesztitától, Terry Blacktől, aki az egész LMBTQ társadalomra szégyent hoz, akármikor csak megszólal. Ugyanakkor, naivitás lenne azt gondolni, hogy magától vágyott egy kis reflektorfényre, amikor Vona Gábort illette a nemi irányultságát illető vádakkal. Egyszerűen kormány közeli média folytonos vegzálásának egy újabb állomásához érkeztünk, ami ezúttal már minden határon túl megy. 

Nem érdekel, hogy Vona Gábor milyen irányultságú. Nem érdekel, ha meleg, nem érdekel, ha hetero. Semmi köze ehhez a szavazóinak és a kormánynak sem, Terry Blacknek pedig pláne nem. És az, hogy egy heteroszexuális párkapcsolatban élő családos embert ilyen jellegű bulvárhírbe hoznak a félévben többedszer, ellehetetlenítve a magánéletét… azt gondolom, hogy ez egy kétségbeesett, szánalmas, de elsősorban mégiscsak érthetetlen kapálózás a kormánytól. Érthetetlen, mert erre a tömegeknek csak egy józan reakciója lehet: felháborodás és kiábrándulás a kormányból. Bízom benne, hogy legalább ezeken az ócska hazugságokon átlátnak az emberek, ha már a kékplakátok és a rezsiharc nem volt elég izzadtságszagú ennek a nyuggertársadalomnak… Ahogyan már mondtam, én magam nem vagyok Jobbik szavazó, de könnyedén el tudom képzelni, hogy ezekkel az akciókkal egyre több Fideszes fog átvándorolni a Jobbik táborába.

MZ      

Okos enged

Hogyan jellemeznénk egy olyan demokráciát, ahol nincs megegyezés, csak megalkuvás, nincs kompromisszum, csak ultimátum, és nincs belátás, csak licitálás és hímtag méregetés? Ez a hónap a kvintesszenciája ennek a demokráciának. A Fidesz-KDNP kormány két esetben is olyan hibát követett el a kormányzása alatt, amit egy ideális világban belátás és korrigálás követne, egyfelől a népszavazás és az azzal kapcsolatos mérhetetlen költekezés kapcsán, másrészt a letelepedési kötvény kapcsán. A két ügy közös pontja a Jobbik.

Ugyanis az egyetlen jobboldali ellenzéki párt mind a két ügy kapcsán hevesen agitált, mindkét kérdésben jóval a kormányt megelőzve. A népszavazás tárgyát jelen cikkemben nem kívánom megkérdőjelezni vagy vitatni, hiszen ez egy lényegesen hosszabb és sokoldalúbb téma lenne, de az tény, hogy a népszavazás, a közjogi következményeket illetően teljesen felesleges volt. A másik tény pedig az, hogy ezt a Jobbik előre megmondta, és már félévvel a népszavazás előtt kezdeményezte azt az alkotmánymódosítást, amit jelenleg a Fidesz a saját agyszüleményeként dédelget.

Hasonló a helyzet a letelepedési kötvénnyel kapcsolatban is, hosszú ideje figyelmeztet a Jobbik a kormány álságos képmutatására a migránsügyben, hiszen egészen konkrétan az állam jelenleg a bevándorolni vágyókat kizárólag az anyagi helyzetük alapján válogatja ki. A gazdag muszlim a jó muszlim? A Jobbik pedig ennek a kötvénynek a kivonásához kötötte azt, hogy az alkotmánymódosításban (amit tulajdonképpen ők javasoltak először) támogassa a kormányt.
Megszűnik a letelepedési kötvény, de nem a Jobbik miatt – mondta Lázár János. Nem ugrál úgy a kormány, ahogy a Jobbik fütyül – kontrázott rá a Miniszterelnök.[1]

Ahelyett, hogy működne a párbeszéd a pártok között legalább abban az esetben, amikor tényleg mindkettőnek ugyanaz a célja, egy politikai farok méregetés, cinikus erődemonstráció zajlik. Mi történt volna, ha egyszer az életben azt mondja a kormánypárt, hogy rendben, igaza volt a Jobbiknak, támogatjuk a kezdeményezésüket (oké, azt nem is kell hangoztatni, hogy igazuk volt), de az a mélységes neurotikus rettegés, amit a mindenkori hatalmon lévők éreznek ebben az országban, csak egy dolgot bizonyít, hogy még ők sem biztosak abban, amit csinálnak. Ez a magatartás annak fényében a legnevetségesebb, hogy az egyetértéssel valószínűleg nem rontották volna a támogatottsági indexüket, sőt a Jobbik táborából is szerezhettek volna bizonytalan szavazókat. Ehelyett megy a média hadművelet, hazaárulózás és a pökhendiség. Ki fog hinni egy Jobbik-ellenes lejárató kampánynak, amire a Habony-művek nem költ több milliárd állami forintot? Tudta-e? Mi mondtuk előbb.   

Úgy lehet ezt a szituációt legjobban érzékeltetni, ha elképzelünk egy testvérpárt. Mondjuk ikrek. Mindketten a fagyizóba akarnak menni, mert szeretik a fagylaltot:
- Menjünk fagyizni! – mondta Gabika.
- Nem megyünk fagyizni! – Mondta Vikike.
- De én szeretem a fagyit – erősködött Gabika.
- Én jobban szeretem, mint te – mondta Vikike.
- Akkor miért nem megyünk fagyizni?
- Mert én vagyok a nagyobb.
(eközben becsönget a szomszéd Saci)
- jöttök fagyizni? – kérdezi Saci.
- Igen megyünk – mondta Vikike – pont most jutott eszembe.
- De én akartam fagyizni – mondta Gabika.
- Kussolj, hülye gyerek! – ripakodott öccsére Vikike.
- Csak akkor megyek veletek fagyizni, ha közben megállunk pokémon kártyát venni – mondta Gabika.
- Nem állunk meg pokémon kártyát venni, mert az egy marhaság, de már úgyis előre kitaláltam, hogy meg fogunk állni pokémon kártyát venni, de nem azért mert te mondtad, hanem azért mert nem is olyan marhaság, és a Saci is szeretné – mondta Vikike zavarodottan.

Gabika és Saci meg csak értetlenül néztek Vikikére, aki örömittasan kurjongatott és úgy érezte az egész világ az övé.

[1] http://valasz.hu/itthon/most-akkor-csak-a-jobbik-miatt-szunik-meg-a-letelepedesi-kotveny-121076  

A Demokratikus Koalíció nem jelenik meg az Integrity Lab által szervezett melegjogi konferencián a Jobbik részvétele miatt. A párt LMBTQ munkacsoportja ezáltal teljesen feleslegessé vált, hiszen amikor igazán dolgozniuk kéne, akkor inkább, gyerek módjára, sértődött arccal és karba tett kézzel néznek egymásra az irodájukban. Azáltal, hogy nem mennek el a rendezvényre, legitimálják a Jobbik álláspontját, mivel így a Jobbiknak nem kell vitatkoznia, csak előadnia. Így tulajdonképpen, amit a Jobbik mond, az lesz a politikai elit kizárólagos nyilatkozata. Az LMBTQ közösség joggal haragudhat emiatt a DK-ra, mert egy párt, ami papíron segítené az ügyüket, nem képviseli őket, amikor szükség lenne rá.

„A DK a létrejötte óta egy olyan Magyarországért küzd, ahol a homofóbia eltűnőben van, ahol a társadalom kiveti magából a bármiféle hátrányos megkülönböztetést szorgalmazókat. Hisszük, hogy egyetlen ember sem lehet jogfosztott amiatt, hogy a többségtől eltérő a szexuális orientációja.” – nyilatkozta Sebián-Petrovszki László, Pártigazgató, A DK LMBTQ munkacsoportjának vezetője. (http://os.mti.hu/hirek/121302/a_demokratikus_koalicio_kozlemenye)

Mi ezt a küzdelmet nem látjuk a párttól, ha küzdeni szeretnének, akkor vegyenek részt a konferencián és ott támadják meg a Jobbik álláspontját. Ez az utóbbi pár napban már a második ügy (kivonulás a parlamentből), amikor a DK a párbeszéd helyett a kategorikus elhatárolódást választja. Ahelyett, hogy érdemi vitát, valódi küzdelmet kezdenének bármilyen célért, csak a pillanat uralását, meddő tiltakozást és az obstrukció intézményével való visszaélést kergetik mióta mandátumot kaptak a parlamentben

A Káosz Kontroll természetesen örömmel részt venne egy ilyen eseményen, ahol egy egészséges vitán keresztül tudnánk megismerni, megvédeni, és megtámadni különböző álláspontokat.

Kevesebb előadást és több vitát várunk Magyarországon!

NYI

A Népszabadságnak most lett vége. A sajtószabadságnak nem. Azt hiszem, ez az a két dolog, amit mindenekelőtt tisztázni kell a Népszabadság megszűnésével kapcsolatban.

Miért lett vége a Népszabadságnak? Először is azért, mert elvesztette az olvasóit. Ezt a tényt, és a gazdasági, tényszerű adatot, hogy az utóbbi tíz évben 7 milliárd forint veszteséget halmozott fel a kiadó akármilyen politikai környezetben szem előtt kell tartanunk, hiszen mi diktálja az érvényesülés feltételeit a huszonegyedik században? A piac. Az a piac, melyre egyébként a legtöbbet pont a lap fő szekértáborának politikai elitje hivatkozik, a neoliberálisok.

A nyomtatott napilap formátum 2016-ban nem más, mint hazugság. Friss és aktuális? Ugyan. Az online média friss és aktuális. Az olvasók száma az utóbbi években drasztikusan csökkent, és ebben azt kell látnunk, hogy ez a jelenség valójában a tartalomtól teljesen független. A netes tartalmak, a hírportálok, blogok váltják fel a nyomtatott sajtót, és ez a legfőbb gyakorlati oka annak, hogy egy Népszabadság kaliberű orgánumot könnyedén ellehetetlenítettek.

Hiszen valóban fontos a második szempont is, miszerint részben politikai nyomás áldozatává vált a Népszabadság. Csakhogy nem egy orwelli diktátor önkényeskedő harca eredményezte a lap végét, hanem a nemzeti együttműködés valódi arca. A nemzeti együttműködés a valóságban ugyanis nem egy nép összefogását jelenti, sokkal inkább az elit kiegyezését, megalkuvását. Kóka Jánosok és Gyárfás Tamások a csikorgó fogaskerekei az együttműködésnek. Könnyű és ígéretes pozíciók szagára gyűlik az önmagát időnként ellenzékinek csúfoló éji vad, akik valójában csak az az elvtelen elit, akiknek nem számít, hogy narancs vagy vörös a lobogó, ami alatt gyülekeznek és koncot vágnak maguknak az országból. Nem Orbán Viktor, nem Habony Árpád volt személyesen az, aki kivégezte a Népszabadságot, hanem azok az alkura mindig kész hiénák, akik számára a gazdasági érdek úgy látszik valóban többet ért, mint az így megvásárolt szellemiségük.

De milyen szellemiség is lehet az, ami a szocializmus táptalajából sarjadt?! Elvégre egyesek a sajtószabadság halálos ítéletének pont annak a lapnak az elvesztését tartja, ami éveken keresztül szolgálta az MSZMP-t, hiszen a Népszabadság a központi újsága volt annak a rendszernek, amitől látszólag szabadulni óhajt az ország. A rendszerváltáskor a lap szerkesztőségében annyi jóérzés nem volt, hogy legalább névlegesen megújuljanak, hogy a szolgaságuk billogját levetve esetleg egy új napilapot indítsanak. Ez az a cinikus ízléstelenség a lap vezetőitől, ami miatt morálisan nem tudok együtt érezni a megszűnésük felett érzett gyásszal. Ez semmiben sem különbözik attól az abszurd felvetéstől, hogy mondjuk a Völkischer Beobacher, Adolf Hitler Népi Figyelő című lapja nem szűnt volna meg, csak témájában kissé hanyagolta volna az antiszemita vonalat.

A cinikusságuk újabb bizonyítéka, amikor Rab László a Népszabadságért szervezett szimpátia tüntetése lealacsonyította az egész problémakört a saját személyes szintjére, kifejtve, hogy neki milyen szörnyű lesz, mert a szocializmus óta ő tulajdonképpen minden nap bement a szerkesztőségre, és ezek után már nem is tudja, mit kezdjen magával. Ezúton kívánok sok szerencsét neki az álláskereséshez, de egyúttal feltenném a kérdést, hogy ez biztosan közérdekű közlemény volt? Biztos, hogy erről kellett volna neki ott, ebben az interjúban beszélni? És idomos-e egy háziorvos analógiáján keresztül bemutatni a szerkesztőség bezárását, ahol a haldoklók és a rászorulók lesznek a hoppon maradt olvasók megfelelői? Azt gondolom, hogy nem, de bulvárral sokkal könnyebb azonosulnia a mindenkori sajnálkozónak, és kommentfali aktivistának.

Amire azonban még az előbbieknél is kevesebb hangsúlyt fektetünk, amikor arról beszélünk, hogy a kormány, hogyan sajátítja ki szépen lassan a média legjelentősebb szegmenseit – nem elvitatva ennek realitását és valós veszélyeit –, az a kimondhatatlanul rövid emlékezetünk, miszerint a közelmúlt politikai történelme csupán ismétli önmagát. Hát nem emlékszünk arra, amikor még az MSZP-SZDSZ kormány kezében összpontosult a média jelentős része? A királyi televízión sugárzott reggeli propaganda műsorra, a Napkeltére? Alig volt jobboldali médium. Akkor pökhendi módon erre úgy reagált a baloldali kormány, hogy csupán a piac törvényei érvényesülnek, annak a piacnak a törvényei, ami most úgy látszik, az ellenfelük malmára hajtja a vizet.

Egyetlen tanulsága van ennek a történetnek: szépen lassan fel kellene számolnunk mindent, ami a rendszerváltás vákuumában befurakodott a politikába, vagy éppen továbböröklődött a Kádár-rendszerből. Ha a Népszabadság megszűnése a 90-es évek baloldali figuráinak eltűnését jósolja, és előrevetíti annak lehetőségét, hogy a magukat jobboldalinak nevező wannabe-kommunisták (mint Kósa Lajos vagy Harrach Péter) is szép lassan devalválódnak, és az MSZP-Fidesz tengelyt hamarosan átveszik a huszonegyedik századi politikusok, csakúgy, mint a nyomtatott sajtó szerepét az online média, na akkor mégis csak látom a fényt az utolsó lapzárta végén. 

MZ